Maurice Ravel (1875—1937)

A Pireneusokban levő Ciboure-ban született. Családja kevéssel utóbb Párizsba költözött. Itt kezdett Ravel zenét tanulni, hétéves korában. 1889-ben a Conservatoire növendéke lett. A kilencvenes években jelentkezett első kompozícióival, amelyekben félreérthetetlenül megmutatkozik egyéni stílusa. 1901-ben elnyerte a Római díj második fokozatát (az első fokozatra a bírálóbizottság nem tartotta méltónak azt a zeneszerzőt, aki ekkor már többek között a Pavane és a Jeux d’eau című zongoradarabokat is megírta!).

A század első éveiben további remekműveket alkotott: a Vonósnégyest, a Miroirs című zongoraciklust és a Szonatinát, továbbá a Lúdanyó meséi című balettet. Érdeklődéssel harmonizált népdalokat, így többek között görög, héber és orosz dallamokat. Két operája közül a Pásztoróra (L’heure Espagnole) 1911-ben, A gyermek és a boszorkányok (L’Enfant et les Sortiléges) című gyermekopera 1925-ben került színre.

Az első világháború — mint annyi más művészt — Ravelt is alkotói válsággal fenyegette. Általános pesszimizmusához anyja halála is hozzájárult. Csak a húszas években talált ismét magára. Az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű harmóniák helyébe ekkor a tiszta, puritán dallamvonal lép műveiben. Érdeklődése kiterjedt az egész világra: meghangszerelte Muszorgszkij Egy kiállitás képei című zongoraciklusát; az amerikai Coolidge asszony felkérésére írta Madagaszkári dalait; a magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a Tzigane című hegedűrapszódiát ajánlotta; de tanulmányozta és elemeiben felhasználta az amerikai jazzmuzsikát is.

A harmincas évek kiemelkedő alkotásai zongoraversenyei, továbbá a Saljapin számára írt — végül is befejezetlenül maradt — filmzene (Don Quichotte). 1932-ben autóbaleset érte, élete hátralevő öt esztendejében nem komponált. Párizsban hunyt el.

A francia zene minden jellegzetes vonása fellelhető Ravel életművében: kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és nem utolsósorban kiváló formaérzék. Dallamainak tiszta vonalrajza, harmóniáinak változatossága különösen zongoraműveiben tűnik fel. Érdekes módon Ravel, aki a modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuóza, legtöbb művét először zongorára képzelte el, s csak ezután írta át zenekarra. Színpadi alkotásait főként a tánc inspirálta. A Daphnis és Chloé című táncjátékot, a Lúdanyó meséit, valamint a La Valse című tánc-szimfóniát balettszínpadra szánta: ezek a művek azonban már világszerte tért hódítottak a hangversenytermekben is.

BOLERO

Ravel legismertebb, legnépszerűbb — és több szempontból legnagyszerűbb — műve. A leendő zeneszerzők oktatásához éppúgy hozzátartozik e partitúra tanulmányozása, mint a Kunst der Fuge: Ravel kompozíciójából a modern zenekari technika valamennyi titkát elsajátíthatják, és egyidejűleg a hatáskeltés eszközeinek is birtokába juthatnak.

Ravel régóta készült olyan művet írni, amelyben egyetlen témán mutathatná be harmóniai és hangszerelésbeli bravúrját. 1928 nyarán Ida Rubinstein, a világhírű táncosnő (aki többek között a La Valse-ot is sikerre vitte) arra kérte, hangszerelje meg számára Albeniz Ibéria című zongoraciklusát. Mivel azonban e művel kapcsolatban szerzői jogi problémák merültek fel, Ravel felajánlotta, hogy Ida Rubinstein számára spanyolos táncdarabot ír. Elérkezett az alkalom, hogy régi tervét megvalósítsa. „Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása” - így jellemzi Ravel a Bolerót.

A művet Ida Rubinstein 1928 novemberében mutatta be a párizsi Operában, világhírét azonban Toscanini alapozta meg 1929-ben, amikor a New York-i Filharmonikusokkal előadta.

Forrás: Pándi Marianne - fidelio.hu

A berlini Filharmonikusokat Herbert von Karajan vezényli