.... nem kell hozzá nagy talentum... mármint kitalálni.
Sokmindenre alkalmasnak teremtettek, csak előadásra nem.

Mindig iszonyú gátlásos voltam, és sosem szerettem szerepelni. Pedig gyerekkoromban még színpadon is játszottam, és énekeltem is, akkor valahogy még nem zavart, hogy figyeltek....a gyerekek már csak ilyenek. Játék volt.

Később - nyilván a pubertáskor (egy agyturkáló biztosan tudományosan meg tudná magyarázni) - belémrakott egy csomó komplexust meg gátlást. Nem tartottam magam sem elég tehetségesnek, sem érdekesnek, sem szépnek.... de ezzel gondolom nem voltam egyedül, és leszoktam a szereplésről. Pedig a képességek nem hagytak el... én hagytam el őket. Persze a világ sem igyekezett meggyőzni az ellenkezőjéről... miért is tette volna? Olyan hobbikat kerestem, amik nem igényeltek közönséget.

Az ÉLET így nagybetűkkel amúgy is rámpakolt annyi hétköznapot, hogy mindenre volt alkalom, csak szerepelni-tudásomat fejleszteni nem.

Egy csiga, egy sündisznó, egy bagoly (mert az olyan okos) egy moly (könyv) egy pillangó, egy madár és egy oroszlán fura keveréke lettem... ezen nyilván minden állathatározó zavarba jött volna.

Ahogy ment az idő, rájöttem, hogy semmit sem vagyok képes lélektelenül, csak a hecc kedvéért csinálni.... Jelenlegi verseim és írásaim mind az Énem legbelsejéből születnek. Ez olyan számomra mint egy lelkisztriptíz... nincs bennük egyetlen nem megélt pillanat és szó sem. Ezt leírni még csak le tudom... mert tudom, hogy az elfojtás hova vezet. De hogy elő is adjam őket úgy, hogy közben szemben állok a figyelő tekintetekkel, szégyenszemre elbicsaklik a hangom, kicsordul a könnyem, mert amikor írtam, akkor éppen az úgy volt? Vagy éppen ezt legyőzni akarva közönyösre, hadarósra sikerül és a lényeges tartalom sikkad el? Óh.... azt már nem.
Az már túl sok lenne....

Hogy mások műveit miért nem adom elő? Mert egyszerűen van önkritikám. Van egy bizonyos etalon számomra, hogyan lehet egy művet tolmácsolni.
Mint a Hang és a Szó megszállottja, úgy érzem, hogy az írott művek megérdemlik az orgánumot, az ihletett előadót. Hiszen aki írta őket, beletett önmagából .... hogy jövök ahhoz, hogy én ezt elrontsam?

Nos, kedves Lev - ezért nem lettem sem szinésznő, és nem leszek előadó sem - ne is próbálj rávenni. :)

Kérdezted, és én megígértem, hogy válaszolok.
Maradok figyelő, élvező közönség.
Szeretettel: Csingi