Veva - 2006. augusztus

Augusztusi vendégemet, Vevát már régóta ismerem. 
Az írásai olyan sokszínűek és változatosak, hogy őt
nem lehet egy műfajba sem beskatulyázni.
Érdekes ember.Az első jellemző, ami vele kapcsolatban 
eszembe jut, az furcsa módon a szilárdság. 
Nagyon érzékeny. Elesettnek láttam már, de meginogni
még a nehéz helyzeteiben sem. 
A kapcsolatunk sem alakult olyan könnyű felszínes
módon, mint a virtuális kapcsolatok nagyrésze. 

Éppen ezért tartom sokra, mert a kapcsolatoknak is
csiszolás kell ahhoz, hogy értékük legyen.
Hogy pontosan mire gondoltam a sokszínűséggel, 
azt illusztrálják az alábbi versek.
Súlyos gondolat, vágy, hit és játék van a verseiben,
egyszerűek és tiszták, mint ő maga. 

   
Talán a keresztfák is hazudnak?

A kábulat nem méreg...

talán,

de keresztet rajzol

halált gyöngyöző 

homlokod 

mögé,

s végül, mint felhevült

szerető 

követeli jussát,

s utolsó sóhajod úgy lesz

majd az övé,

hogy észre sem veszed,

hamu volt életed.



Sóvárogva

magadat öleled,

ringatod, s ha kell,

valóságszikrák

pattognak körötted.

Szédült álmokba

kapaszkodsz, 

valósággá éled

az elzüllött képeket;

szétfoszlanak,

minden kiürül,

s ott állsz majd

magadon kívül

- kifosztottan,

egyedül.





Szelídülő magány

 

 

   Lassan éveim megcsendesülnek,

s talán a magány is megszelídül;

már nem vágyom perzselő lángokra,

s fájlalom, ha a nyugalom kerül.



Visszafogott esőpermet lettem,

halkan szitálom, mit idő még ad;

holnapokba nézni ... másra hagyom,

bennem a szárnyaló jövő már vak.



Szerelmek csapongnak, tavasz lesz már,

lelkemben a kor harangja térdel,

megrepedt hangjának rekedt öblén,

az elmúlás bölcs madara fészkel.



A múltban keresem boldog időm,

mert a holnaptól már nem remélem;

holtfáradt jelenből elvágyódom,

megmerülni a Csend Tengerében.



 





 

Szemüveges szaVAK



 

Ki tolla a motolla?

Édes-e a retorta?

Mit, hová ás a tojás?

Hol fog meg a nyafogás?

Robban-e a szexbomba?

Szóda kell a kosborba? 

Romos-e már a korom?

Van szemét irodalom?

Lemerül a szerelem?

Lehet lógni gyógyszeren?

Eszik füvet a fritőz?

Ezer kérdés kergetőz.



 

 

 

 

Szívhegek játéka



 

Szeretnék játszani

pattogó venyigét,

nyelven elolvadó

szemtelen hópihét,

örökre zárt fülben

suttogó dallamot,

dobbanó szívverést, 

amikor hallgatod!



-o-o-o-



A zene jár

körbe-körbe,

a szívem kiöntöm,

bele a vödörbe

- nem kell senkinek -

öntsd a gödörbe!



-o-o-o-



Szívem, ha kidobtad

- mert nem megfelelő -

a többi még egészben

átültethető.

Donor egy szívhez,

felkínálom egyben,

s én élnék tovább

táguló hegekben.







Szívzúgás



 A játékalma játékharapása 



Játékszájjal csókolom, 

játékfoggal harapom, 

játéknyelvvel ízlelem, 

megakad a szívemen. 



A harapás-játék 

sosem veszélytelen, 

minden falat alma, 

élveteg érzelem. 



Ám van mikor hazudik 

a leggyönyörűbb falat 

- ígér édes álmokat, 

előcitál vágyakat. 

S belőle minél többet harapsz, 

tőle annál éhesebb maradsz 

- s többé nincs már megállás, 

harapást szül harapás. 



S a gyümölcs nem fogy, egyre nagyobb, 

hozzátesz minden egyes falat. 

S lásd csak! Egyszer még megbánhatod 

- mikor az alma visszaharap.







Hétköznapi költészet 



Hétköznapi költészet az életünk,

s bár vélhetünk magunk elé

csókcseppes ébredéseket,

s vágyhatunk rohanni, tervezett

térképeinken, győzelmet jelentő

célszalagokért, a jövőben

ezernyi út jön majd felénk, 

s nem láthatók a mellékutak, 

kereszteződések - de ölelésed 

melegét magammal viszem

az emberek közönye ellen.



 

 

 

 

Ne siess!



A természet nem siet,

mindennek ideje van,

és helye; a folyó sem

árral szemben rohan.



Mintha gyönyörű hattyú

úszna csendes vizeken,

békéjét sugározva

- méltóságteljesen.



Így merülök meg én is

nyugalmad tengerében,

s a Teremtő Erő tart

örök tenyerében.



Nem vitázom holnappal

mindent megterem a ma,

s lelki sebeket foltoz,

Hozzád szálló ima.  



 

 

 

Úgy ölelj!



Úgy ölelj, hogy lélegzetem

csak te halld!

Forró csókod égessen el

tűzzé majd.

Láng legyen a nyelved hegyén,

azzal gyújts

szívemben pisla mécsest, vagy

vigaszt nyújts. 

Törjön össze minden jéghegy

köröttem,

tán megnyílik még az ég is 

fölöttem,

hisz erős karod védelmébe

érkezem,

s reményem, hogy csak magam ellen

vétkezem.  

 

 

 

Hiába-pillanatok



Elég volt belőlem!

Többé nem akarok

már kedves szavakat,

hisz lassú tűzbe vész 

és halálba hamvad

minden jóakarat.



S közben fals életem

gyötrődik a múlton, 

rágódva perceken, 

amikor lehettem

volna jobb, s most talán

nem veszne életem



De megbánni már kár,

hisz eltelt száz és száz

hiába-pillanat,

s ezek többé már nem

változtathatók a

pergő évek alatt.



Bár előre nézek,

egyre jobban látom:

jövőm már megfogyott.

s a tengernyi öröm

mit egykor úgy vágytam, 

képzeletbe kopott.  

 

 



Bugyuta betűbilincs 



Borzongó bronzbarna bőröd, 

hevesen hevülve hozzámér, 

vadítón vágyteli véremtől, 

remegve ringatást remél 

a kettőnket kábító kéj. 



Mint morcos mama mérgelődöm, 

mert mézízű mákony mérgével 

szerelmes szívem szédíted, 

felvillanó fáklya fényében, 

világítasz vacogó véreddel. 



Tántorgó térdeim tőled 

kegyelmet könyörögnek kérve, 

türelmet tékozló testünk 

egymásban elevenen elégve; 

és sikoltva súgjuk a sötétbe: 

szeretlek!