Vágy
És szeretném, ha jönne valaki
Az erdő rejtekébe
És szólna, "nini, milyen különös:
A nap e mély homályban is ragyog."
És nem tudná, hogy az is én vagyok
Szeretnék úgy belédsimulni Természet - mint egy falevél, Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt, Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér. Szeretnék úgy belédsimulni, Mint egy elvesző árnyalat Az alkony ezerszínű tengerén, Szeretném fölszívni az árnyakat, S magamat tőlük fölszívatni én.
Szeretnék úgy belédsimulni Természet - mint egy lehelet, Mint szél fuvalma, mely alig-alig Borzolja fel az alvó vizeket, Szeretnék úgy belédsimulni, Mint egy tétova napsugár, Mely jár az erdő sűrű rejtekén, És nem keres és nem talál, Szeretnék úgy belédsimulni Természet - mint egy tűnő napsugár.
(S szeretném, ha mellettem elmenet, Valaki szólna: "Nézd, már itt az ősz, Sárgulnak lassacskán a levelek." És nem ismerné meg a levelet.
És szeretném, ha rajtfelejtené Valaki a szemét az alkonyégen, S szólna: "ezerszínű az alkonyat, Így láttuk ezt valaha, - vele - régen." És nem sejtené, hogy egy árnyalat Az esti színek közt én vagyok éppen.
És szeretném, ha jönne valaki Az erdő rejtekébe És szólna, "nini, milyen különös: A nap e mély homályban is ragyog." És nem tudná, hogy az is én vagyok.)
Szeretnék úgy hozzádsimulni Természet - mint a vén moha A fák északos oldalán, S nem lenni hozzád hűtelen soha. Szeretnék úgy belédsimulni, Mint tücsök hangja holdas éjeken, S szeretném, ha valaki elborongna Rajtam, mint multból zengő éneken.
S szeretnék úgy vegyülni el beléd, Természet - mint a síri por, Mit ezeréves hantokról a szél Nagy-messzi tengerpartokra sodor. Ott játszana velem egy kisgyerek, Kicsiny kezén futnék fel és alá, S e port, mely egyensúlyát nem leli: Egy percig egyensúlyban tartaná.
|