a túlzásokról
2006.04.19. 14:53
A művészlelkek más hőfokon működnek, mint a nem művészlelkek. Nem kell túl nagy elmének lenni, hogy ezt megállapítsa valaki. Ha nem így volna, nem lenne művésznek nevezhető, legfeljebb ügyes iparosnak. Valamelyik nap gondolkodtam a "sok", és a "nagyon" jelentésén. Mert a hétköznapok emberei is gyakran esnek túlzásba, amikor valaminek az átlagostól eltérő voltát szeretnék kifejezni. Például, amikor sok boldogságot kívánunk, azt az adott pillanat felfokozott hevében kívánjuk, holott az embernek elég maga a boldogság is ahhoz, hogy boldog legyen. Amikor a szerelmünket, gyerekünket nagyon szeretjük, ez megint a pillanatnak szól, mert elég egyszerűen csak szeretni. Hiszen a dolgok egyszerű, elégséges mértéke is a legtöbbet jelenti. De az ember túloz, mert azt hiszi, hogy a túlzások többet jelentenek, és úgy gondolják, hogy nem elég az elégséges. Művészlelkekről szóltam, akik az érzések végletességeiből táplálják művészetüket. Tőlük hogyan értelmezzük a túlzásokat? Vegyük egyszerűen eszköznek, ábrázolási módnak? Vagy vegyük igaznak? Vegyük hamisnak? Nehéz dilemma, hiszen a művész más hőfokon ég, és más hőfok fagyasztja jéggé. Kételkedjünk, gyanakodjunk minden túlzó megnyilvánulás láttán? Hiszen az élet maga racionális, és középúton halad az érzelmek tekintetében is a kezdettől a végig. Olyan kevés köze van felsőfokhoz, a túlzásokhoz.
|