olyan, hogy nem szűnik meg dilemma lenni.
Nekem van ilyen, mégpedig az írással kapcsolatban.
Persze közel sem olyan hamleti, a "lenni vagy nem lenni" mintájára: írni vagy nem írni....az itt a kérdés, ennél sokkal bonyolultabb. (Ha Shakespeare ezt tudná, hogy nagy kérdését elbagatellizálom..... húúúú!!!, de mit tegyek, nekem a lét és nemlét saját választása egy teljesen felesleges, ráadásul erkölcstelen kérdés)
A dilemmám sokkal inkább abban áll, hogy hova írni. Mert van fiók, van kisnotesz-nagynotesz, egy kisweblap-sok nagyweblap, hogy haladjak a huszonegyedik századdal. A fiók választása nagyon egyértelmű, ez olyan mint a zugevés-zugivás, pikáns szóval mondva önkielégítő tevékenység, bár némelykor ajánlott, máskor inkább nem, szóval ez a dilemma örök.
A kisnotesz ennél már sokkal nagyobb perspektíva, mert a kisnoteszek zsebrevághatók, mindig elővehetők, kiválóan alkalmasak arra, hogy a pillanatot megörökítse bennük az ember, és megvan az esély, hogy a zsebben felejtett-maradt kisnotesz egyszer napvilágra kerül akár posthumus, és közkinccsé válik. Ez persze nem százszázalék, de esély mégis van rá. Ettől függetlenül még mindig túl intim, még mindig túl zárt és személyes, a hatás vagy későn vagy soha nem mérhető le.
Gondolok azokra a művészekre, akik sohasem tudhatták meg, hogy valójában zsenik és a fél világ a lábuk előtt hever.
Aztán a nagynotesz, ami már célzatosan nagy. Észrevehető. Járni-kelni lehet vele. Ha kézbe kerül, akkor egyértelmű, mit tesz vele a tulajdonosa. Alkot bele. És ha ez észrevehető, akkor már figyelemmel kísérhető, bele lehet kukkantani, lehet róla véleményt kialakítani. Bár a kör tágul, már nem olyan szűk, de mégis egy kör, egy határvonallal elválasztott terület.
És ekkor ott van az alkotó, meg az alkotó és az alkotó.
Amíg fiók vagy zsebnotesz van, addig nem szükséges választani. Minden belefér, totális őszinteség, totális egyéniség, de.... a fiók, az fiók. Megint csak vissza az önkielégítő tevékenység hasonlatához. A zugtevékenység másolat, nem igazi kielégülés. Ugyanaz a csemege éjszaka a hűtőből kikapva és lenyelve hol van a gourmand élvezettől.
A nagynotesz már az alkotó dilemmájává is válhat. Mert képzelheti akár kisnotesznek is a mérettől függetlenül, és marad a tartalom. De a notesz mérete már lehet befolyás is, külső hatás, még talán valami késztetés is. Tudván a körről, netán a kör méretéről.
És végül itt a kor nagy találmánya az interaktivitás, az elszabadult önmegvalósítás, az alkotás korlátlan és határtalan gyönyöre. Vagy inkább egy létező és igazi próbatétel?