|
Életérzés |
|
"Szelíd legyél, derűs és hallgatag
és bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak
legyél folyó, ha támad majd a tél
páncélod lesz, kemény és hófehér."
Bródy János | |
|
Menü |
|
| |
|
Verseim |
|
| |
|
Képeslap, papírfecnik |
|
| |
|
Kisprózáim |
|
| |
|
Blogok |
|
| |
|
Így láttam - kedvenc saját fotó |
|
A képrandomhoz Mozilla-Firefox böngésző ajánlott
2008. Párizs
| |
|
Archivum |
|
| |
|
Homályzóna |
|
"Szeretném megosztani Önnel mire jöttem rá az ittlétem során. Akkor döbbentem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat, Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer."
(Mátrix:Smith ügynök - Wikidézet) | |
|
Szerzői jog |
|
Az oldalon található saját művek szerzői jog védelme alatt állnak, azok részben vagy egészben való idézése, fordítása, más fórumokon való megjelentetése és felhasználása a szerző, azaz a lap szerkesztőjének tudta és engedélye nélkül tilos.
A hangzó anyagok a Radio.Blog.Club.com, valamint a YouTube.com és a Dailymotion.com című lapok anyagából vannak válogatva. | |
|
|
|
Régi időm mozija |
|
Margitka és Rozika
Margitka álmatag szemekkel néz rám a barnás színű kopott fotókról.
Margitka és Rozika
Margitka álmatag szemekkel néz rám a barnás színű kopott fotókról. Gyönyörű csipkeblúz simul a nyakára, mellére, sejtelmesen csillan a köves bross és fülönfüggő, hibátlan arcát puha szőrmére fekteti. Olyan gyönyörű, olyan titokzatos akárcsak az élete, amiről alig tudok valamit.
Finom polgárlány volt, aki férjhez ment a vidéki város fess gyógyszerészéhez.
Valahogy Munkácsy szalonképei jutnak mindig eszembe, amikor Margitka életére gondolok, hiszen a családjában nem volt ismeretlen az ecset és a festővászon sem. Képek maradtak Margitka után, amiket persze nem ő maga festett, hanem az ura, a gyógyszerész úr szabadidejében, amikor éppen nem pirulákat készített, vagy porokat kevert. A festmények nagyon szépek, szinte sajnálni való, hogy nem kaptak helyet az elismert művészetben. Tájképek, csendéletek olajban, portrék olajjal, pasztellel, vagy csak szénnel rajzolva.
Margitka két szép fiúgyermeket szült urának, a város tiszteletre méltó gyógyszerészének. Zoltánt és Viktort. Ott ülnek szépen fésülten matrózgalléros szép ruhájukban a fényképész lencséje előtt. Vagy Zoltánka éppen a könyv fölé hajol.
Rozikáról nem készült fénykép (ez a kép sem róla készült, csak a kép kedvéért szeresztettem bele). Őt egy jászsági kisvárosban kérte feleségül a megözvegyült dohánytermelő gazda. Talán hallgatag és szikár emberek voltak. Rozika a gazda gyerekei mellé szülte a sajátjait, szám szerint tizenegy testvér és féltestvér sürgölődött a portán. Rozika egészsége megroppant, furcsán viselkedett, vad és zavaros lett. Erzsi lányát kézen fogta és felvitte Pestre, a Keleti pályaudvaron a kezét elengedve útjára bocsátotta: boldogulj, ahogy tudsz.
Gyermeki képzeletemben Rozika alakja összeforrott a gonosz mostoha alakjával, mert Erzsike még élete végén sem tudott édesanyaként emlékezni rá, talán csak egészen titokban, beteg szíve mélyén. Pedig Rozika szülte Erzsikét.
Margitka és Rozika két egészen különböző világban éltek, s ez a két világ egyszercsak összetalálkozott Zoltán és Erzsike által.
Nézem a megmaradt képeket, gyötröm emlékezetem, hogy a mozaikokból összeállítsam az igaz történetet, ami sohasem lehet már tökéletes. Sok apró darab és szín hiányzik belőle. Mindezt kiegészíti talán a fantázia és a szeretet, mint ahogy Rozika hiányzó fotográfiáját is pótolja anyám arcvonásaira emlékezve.
.... mert Margitka és Rozika a nagyanyáim voltak.
| |
|
|
|