Vámpírok prolongálva

Régebbi megállapításom, amit a vámpírság különféle válfajairól tettem, kibővítem.
Személyiségvámpírok is vannak.
Ugyanaz a hiányjelenség hívja őket életre, mint a többit. Rosszabbak, mint pl. az érzésvámpírok, mert az érzésvámpír saját érdekében több érzés termelésére kényszeríti és ezzel elgyengíti az áldozatot. Miután elhagyta, marad belőle még használható lény.
A személyiségvámpír viszont metamorfózisra törekszik. A számára kívánatos személyiségjegyeket szívja észrevétlenül áldozatából, miközben kullancs módjára helyébe saját gyűlöletét pumpálja vissza. Mérgező fajta. Saját személyisége nem lévén könnyen vegyül, sőt, ahogy az élő és a holt világ kártékonyai, tetszetőssé álcázza magát. Ez a biológiában jártasaknak nem okoz meglepetést. Nehéz leleplezni, mert a kaméleontól is tanulva külsődleges vonásait a környezetnek megfelően változtatja.
A művészi hajlamot kívánó személyiségvámpír nem igyekszik saját stílust, szókincset, kifejezőerőt, fantáziát kifejleszteni, mert sokkal kevesebb erőfeszítéssel egyszerűen átveszi az áldozattól, akinek személyiségét birtokolni igyekszik, a teljes metamorfozis reményében.
A mit sem sejtő áldozat csak furcsa közérzetre panaszkodik, érthetetlen reakciókat, és egyéb visszacsatolásokat érez.
A személyiségvámpír teljes diadala természetesen nem az áldozat megsemmisítése, hanem a folyamatos és feltűnésmentes "szivornyázás" amit a fészkében gyülekezőknek aztán kissé átalakítva önmagaként feltálal.
Hogy fenti megfigyelésem nem légből kapott, némi összehasonlítást tettem.
1. eredeti mű, 2. a vámpír műve

1."Csak épp kezedet fogom s nézem holdíves
Szemed, zuhanok örvénylő illatodba
Az áradat erőnket pelyvaként sodorja."

2."Arcodnak finom kereteit ha nézem
Holdíves szemöldököd szögletében
Smaragd színű szempár zöldell
***
Szemed zöld tenger, barna mocsár
Magához húz, érzem nem bírom már
Örvénybe kerültem, szemed lett a végzetem"

Ez volt a végső bizonyíték a gyanúra.

A személyiségvámpír szintén bizonyításkényszert vált ki, akár az érzésvámpír az érzés-többlettermelést.
Ellenszerük egyenlőre nem ismert, mindössze megérzés alapján lehet őket tettenérni.

Vámpírok pedig vannak....

Bram Stoker miatt úgy éltek bennem, mint a világ torz és félelmetes élőhalottjai. Undorító külsővel és ártó gonoszsággal. Nem mondok lelket, hiszen sem lelkük sem tükörképük.
Vérrel táplálkoztak... azzal a hemoglobinból, vasból és egyéb kémiai elemekből álló löttyel, amiből kering bennünk hat liter, és magunkkal hozzuk az anyaméhből apánk-anyánk lenyomataként. Persze Bram Stokernek megvolt a maga esze, miért éppen a vért választotta.... a vér az élet. Mégcsak nagy fantáziamegerőltetésbe sem kerül összekapcsolni.
Tehát a “sárkányos” Vlad Tepes, aki Drakulaként vonult be a halhatatlanságba ( nocsak! meglehetősen nagy szemét volt életében és a következő formájában is.
Jómagam nem lévén igazán horrorfogyasztó, nem is foglalkoztam a denevérszárnyú és hegyesfogú inkarnációval... meg röhejesnek is találtam...Lugosi Bélától egyenesen kirázott a hideg....
(Arra persze nem gondoltam, hogy az ember fantáziája is a meglévő dolgokból táplálkozik - mint a vámpír a vérrel ... brrr )
Mert minden vad fantazmagóriának valós alapja van, akár a meséknek, vámpírok tehát léteznek.

Aztán jött egy nő, aki valamit megsejtett az igazságból.... talán, mert tényleg találkozott velük. Anne Ricenak hívják... és miután lefosztotta a Sötétség Gyermekeiről a gusztustalan és abszurd bram stoker-féle imidzset, a korszellemnek megfelelően és egy oknyomozó szívósságával bemutatta őket. De ez még mindig csak regény....
Mióta már nem égetnek boszorkányt, mert egy gondolkodó király azt nyilatkozta, hogy nincsenek (szerintem boszorkányosan átverték), és pláne nem füstölnek el, ha alternatív a hited, és miért ne hihetnél abban, amiben eddig nem, és miért ne lennének olyan életformák, amik ugye nem azok, amiket látunk így vagy úgy, vagy egyáltalán nem is látszanak életformának .... Mindig voltak megmagyarázhatatlan dolgok. Hiszen mire találták volna ki a természetfeletti „ügyintézőket”.
Következésképpen én is hiszem, hogy vannak vámpírok.
Persze nem vért isznak, nem csurog a szájuk széléről a piros lé.

Vannak energiavámpírok, ez köztudott… ártalmatlan lények, mindössze szó szerint lefárasztóak. Tiszta emberszabásúak – persze nem biztos, hogy Banderas-Cruise-Pitt fazonnal büszkélkednek - és saját csekélyke energiájukat mások energiájának önkéntelen lecsapolásával pótolják. Persze az ezoterikusok biztosan kapásból cáfolnak, de tényleg vannak ilyen minden ok nélkül fárasztó emberek….. de én nem éppen ezekre gondoltam.
Az érzésvámpírra gondoltam. Kezdetben semmi gyanús, mert a klasszikus szimptómák alapján úgy tűnik, mintha a kiszemelt áldozat annak rendje módja szerint belehabarodna eme inkarnációba, és teljesen szokványos módon szerelembe esik. Anélkül, hogy kórképet akarnék felvázolni – tapasztalható többek között agyelszívás, részleges amnézia, csőlátás, állandósult gégegörcs és szegycsontfájdalmak, korlátozott tudati lét – különös folyamat veszi kezdetét.
Mint ahogy az embert vészhelyzetben elönti az adrenalin, egyéb helyzetekben meg más hormonok meg mindenféle vegyületek, úgy hömpölyög fel az ÉRZÉS. Így, csupa nagybetűvel.
Átveszi a kontrollt teljes lényed felett. Nem is élsz, hanem érzel. A szerveid vegetatíve működnek, ez igaz – még szerencse, hogy így alakított bennünket az evolúció, hogy minden létfontosságúnk önműködő simaizom meg reflex, hiszen még lélegezni is elfelejtenél, mikor meglátod.
Az érzésvámpír a benned felgyűlt érzéseket szívogatja le igénye és étvágya szerint. Nehéz felismerni, mivel azt hiszed, szimplán szerelmes vagy. Belenézel fürkésző szemébe, azt hiszed, téged lát. Iszod a mosolyát, azt hiszed, miattad, rád mosolyog. Észrevehetetlen, hogy mindössze a te érzéseidet tükrözi vissza. Gyönyörködsz saját érzéseid visszavetülő tükörképében és hiszel. Hiszen egy vámpírral való találkozás maga a bűvölet. Az érzésvámpír tehát finoman szívogatja az érzést belőled, és te termeled makacsul, ahogy a tested is mindig újratermeli a vért. Egyre csak érzel, lobogsz, hogy jóllakasd, hisz gyönyörűség látni az érzéseid tükörképét és hinni.
Aztán kezd fészket verni benned a gyanakvás.
Miért?
A tükörnek holttere van. Ha megpillantod, ott semmi sem látszik. A szemében fürkészést látsz, a mosolyban egy megfelelően rendezett izomcsoportot. Amikor akadozik az érzéstermelésed, nem áramlik vissza semmi…. Amikor megcsömörlött és elmegy, nem érzel haragot iránta, csak hiányt.
Az érzésvámpírral való találkozás nyomot hagy. Fertőzött leszel, immunis más érzésekre. Általa a saját érzéseid lenyomata lesz mérce.
Akár egy narkotikum.

2005.nyara