"Szeretném megosztani Önnel mire jöttem rá az ittlétem során. Akkor döbbentem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat, Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer."
(Mátrix:Smith ügynök - Wikidézet)
Szerzői jog
Az oldalon található saját művek szerzői jog védelme alatt állnak, azok részben vagy egészben való idézése, fordítása, más fórumokon való megjelentetése és felhasználása a szerző, azaz a lap szerkesztőjének tudta és engedélye nélkül tilos.
A hangzó anyagok a Radio.Blog.Club.com, valamint a YouTube.com és a Dailymotion.com című lapok anyagából vannak válogatva.
Görögországi vázlatok
Utak
Kanyargó, végtelen szalag az út.
Simán suhanó aszfalt,szerpentin,
egyre megy.
Indulni s végül a célhoz elérni,
a lényeg ez.
Síkság fölött repül a tekintet
kapaszkodót hiába keresve,
majd hegyormok sora tartja fogva
s fojtja borzongó félelembe.
Az út mellett nem bodza virít,
illatos leánder bontja
rózsás fehér szirmait.
Az égre nem szálas jegenyék,
haragoszöld ciprusok festenek
karcsú szikár felkiáltójeleket.
Akáciák boglyas koronája helyett
olajfák ezüst erdeinek lombját
lengeti a tengerillatú lehellet.
Gyapjas birkanyájak mendegélnek,
szökkenő sugár nedvét szürcsölik a szomjas földek,
s zöldek a rétek.
Kabócák fáradhatatlan kórusa zenél.
A Nap,
a kérlelhetetlen égi máglya
ontja hőjét és sugarát
a Világra.
Érted feledek mindent.
Kínos gépzarándoklatot,
hőségtől fehéren izzó várost,
mert a tetőn, az ódon kövek
közt hűvös szél lengedez.
Régmúlt világ, mi ott körbevesz.
Köved számomra nem holt anyag,
a pezsgő antik élet maga.
Sima márványkő lépcsőd
saru, turistabakancs koptatta,
Mit számít az idő, emberalkotta
Soha nem enyésző fényed
lelkemben lobog, míg élek.
Egymagam állok Kapud előtt,
elsüllyed korom zajos, izzadó tömege.
Nyílnak a hatalmas tölgytáblák,
tárul a világ, csend honol szívemben.
Ünnepélyes muzsika zendül, és lépek
szoruló torokkal az ünnepi menetben.
Erektheusz háza Istenek ajándékára vigyáz,
óv egy friss vízű forrást s a szent olajfát.
Büszke, sudár lányok tartják terhüket,
nézik a távoli hegyeket, ruhájuk feslik.
Én látom színeiket, komoly szépségüket.
Arcukat Zephürosz simítja, Héliosz festi.
S ím a Győzelmes Athéna Niké rózsafehér laka,
karcsú díszű korinthusi oszlopa.
Falain harcosok ércpajzsa hirdeti,
meghal érted, ha hívod
s veszélyben a haza.
Szirthomlokán a korona,
a Szűz istennő temploma.
Ártatlan kezek szőtte aranyos peploszt öltve
a Városvédő Athéna Parthenosz szeme
mosolyog rám
Jöjj, te nem vagy idegen
nézd a világom s világod! Engedem.
Lenn a mélyben a mámoristen, Dionüszosz
porondja hív tragédiára, felzeng a kórus.
Az orkesztrán mosolyra-bánatra dermedt arcok.
Örök szavak, ti mindent elmondtok.
Tőled távolabb egy másik világ s kor,
bár színház az is.
Az arénában nemcsak szó, hősi erény zeng,
gladiátorok kardja cseng,
a halálra szánt emberállat bőgése,
s vérszomjas nézők hörgése, kurjantása hallik.
Róma.
A Hódító, a nemes és barbár,
színház-arénád ma is áll Heródes Atticus.*
(* szerz. megjegyz.: Heródes Atticus színháza valójában nem gladiátor aréna
hanem odeion, azaz zenei színház.)
2003.
A tenger
Karjában ringtam
Vágyódva hívtam
Ölelj.
Fülembe zúgva
a csendet súgta
Figyelj.
Nappal hódította
Arcom csókolta
Kéjjel.
Hajam simította
Gyönggyel beszórta,
fénnyel.
Ősz van, már emlék
Álmodtam nemrég
Ölén.
2003.
Küpreia
Zord hegyek gyűrűjéből száll hangom szépövű Küprisz,
mennyboltnak habokba vetett magvából született lánya,
Hozzád szól dalom. Ki kagylóágyában érkezett a türkiz
tengeren át aranyfövenyes part bársonyára,
Hallgasd eltévedt őz-sirámom gyöngyfényű íves füleddel. Segíts!
Aranyhajaddal simítsd arcomat halvány éjszakák ölén,
mikor álmom messze repít a fénynek honába, hol lelkem
szabadon kószál elhagyva fáradt testének rideg börtönét.
Óh, vigyél magaddal, hol mosolyra derül a szív, s énekszó
fakad szerelmes leányok hasadó gránátalma-ajakán.
Szerelem Anyja, illatos karom ölelése hív: óh, jössz-e már.
2004.
Mesélj nekem
Mesélj, meséld el a távoli tájat
Hol születésem előtt valaha jártam.
Űztem a vadakat, tengerben fürödtem
s áttáncoltam egyik elmúlt életem.
Magasba törnek most is a hegyek?
Rajta a büszke lombú tölgyfa ma is integet?
Sipkáját most is szikrás hó borítja
S trónol rajta Zeusz, az istenek Atyja?
Kuszálta hajad a játszi fürge szél,
Ha autód ablakán szerteszét kinéztél?
Arcodat fürdette langy szellő csókja
Míg suhant alattad szerpentin kígyója.
Láttad? Láttad-e mondd azt a helyet
Hol a tenger visel szép "thalassza" nevet,
A száz színben csillanó türkizkék tükör
Az izzó nap alatt csak úgy tündököl.
Hallottad? Hallottál szép muzsikaszót,
Ha buzuki peng, s a nyáréj is dalol?
Kacagás tölti be fáradt szívedet
Balzsamos levegő nyugtatja lelkedet.
Vártál-e mondd, egy tüzes szemű lányra,
ki felgyújtja vágyadat – talán utoljára –
s öleled hosszan, akár a végső szót
próbálod halkan, a nem mondhatót.
Mesélj, meséld el nekem a tájat
Hova életem végén megint visszavárnak
Vadat űzök újra, s a tengerben fürdöm,
szerelmeimet örökre megőrzöm.
(nevisnek)
A költészet mottója
"Csak ami tenyeremen landol, azt engedem én föl madárnak. Többért hiába is sóhajtok – lezuhan szív-borzadálynak."
".... és bárhova is kerülnél majd a nagy küzdelemben, mint láng vagy füst, a te magad lelke mindenhol megmarad, megmarad neked értelmed, és szabad akaratoddal a jó és rossz között való teljes szabad választásod lehetősége." Jasna 31.19
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
