Kerlac - 2005. november
2003-ban barangoltam a NET-en és rátaláltam egy fórumra, ahol az egyik topikban saját verseket publikáltak a hozzászólók. Mivel én is akkoriban kezdtem a rímfarigcsálást - komoly érzelmekkel, de nagy dilettantizmussal - nagyon szívesen olvasgattam őket, és tettem közzé a magamét is, beszélgettem az ottlévőkkel. Itt köszönt rám Kerlac, akinek a versei az első pillanattól kezdve megragadtak. A vele folytatott további beszélgetések adták meg a lendületet, azóta is tartó barátságunk pedig az egyik legtartalmasabb kapcsolatot az életemben.
A versei egy különös szín- és hangulatvilágot képviselnek, olyan képekben ábrázolva, amit csak nagyszerű festők ecsetjéhez lehet hasonlítani. Néhány verset abból az időből szeretnék itt megmutatni.
Ne félj
Hagyd játszani Elcsendesült gondolataid Legalább az álmok ujjait Ne szorítsd ökölbe...
Miért akarsz a hideg betonon Elszánt tömegben vonulni? Miért nem mersz húnyt szemmel Ringatózni a Vágy-öbölben?
Félsz. Tudom. Mondanod sem kell. Látom a csonkának vélt, Vérző, félig-eltemetett lelket...
Mintha ólommal béleltek volna Úgy vánszorogsz át Az egyforma napok Kőzuhatagai között
De vár Rád egy kavargó perc És repülsz, a Felhő magas, de Tiéd Minden álom megtart, ha hiszel Itt egy álom, vedd el; ne félj!
2002. október 16.
Se színe, se árnyéka
Hegy romjain bukdácsol a fény ködben úszva, mint holmi remény Se gyásza, se játéka Se színe, se árnyéka
Mint ólmos álmú medve az éj közepén Félig sem ébren, lustán néma fekhelyén Se vágya, se szándéka Se színe, se árnyéka
Télnek vége nem lesz soha már? Rideg, dermesztő, szürke határ... Se völgye, se tájéka Se színe, se árnyéka
Jégbe hűtött rosszkedv, meddig még? A semmiből mikor lesz elég? Se lángja, se tajtéka Se színe, se árnyéka....
2002. február 9.
Vers - haladóknak
Ebbe a szögbe is beleléptél már: Őrült felhőkként úsznak el álmaid S kapkodsz, mert kezed ökölbe Mindhiába szorul
Véres fejed találta határ: Ma sem húzták ki számaid És ragyogsz, de a Napra örökre Szürke fátyol borul
Állsz hát, mint kit megigéztek: Kire nyolcat számoltak hirtelen Szűkölsz, hisz elárultak! Minden festmény színtelen
Föl a fejjel! Hol van még a vége? Legközelebb néző leszel Másra mordulnak csúf szavakkal Te csak mély lélegzetet veszel
Úgy sajnálod, szinte együtt érzel Példázatod bölcsebb, mint remélted Válladon legalább sírnak Legalább ezt elérted....
2003. november 13.
|