Rádnézek s szívem elszorul
Adtad szívedet mindenkinek,
jéggé hűltél, míg mást öleltél
Rádnézek s szívem elszorul: arcod fájdalmak árva tükre. Rezet csillantó fűz borul fáradt egű szeptemberünkre.
Adtad szívedet mindenkinek, jéggé hűltél, míg mást öleltél. Tested most néma és hideg, lelkedből hűs eső szemerkél.
Már jó így is - szívem szabad, új örömökre csap merészen. Kettőnknek semmi sem maradt, csak reves fűzfák a sárga őszben.
Én is úgy éltem, szilajon, csöndes mosolyra én se vártam. Porfelhős, rövid utamon milyen sokat botolt a lábam!
Élet, te síró-nevető, ilyen maradsz már mindörökre. A kertünk nyirkos temető, és mintha nyírfa csont zörögne.
Jön a tél hava, kedvesem. suhan az élet fecskeszárnya. Virág a télben nem terem, tudod te - hát ne sírj utána!
(Rab Zsuzsa fordítása)
|