Fata Morgana - 2006. február
az "elvarázsolt kastély" úrnője
Ma egy költőnőhöz érkeztem, akit az interneten publikálók egyik legnagyobb alakjának tartok. Amikor először találkoztam a verseivel, elbűvölt. Az elbűvölést, nem a tündéri, könnyed értelmében gondolom, hanem abban az összhatásban, ahogy a témát, gondolatot, a formát, a kifejezés érzékeny titokzatosságát és gazdagságát terítette elém. A költőnő Fata Morgana néven publikál. Nem könnyű válogatni a műveiből, ezért több verset is idézek.
Nem tudlak nem szeretni....
Hogy mióta, miért és mit remélek? Ezernyi kérdés mindhiába: Szeretlek. Szavaid agyamba vájták magukat, mindennap felidézlek, megtanullak magamnak. Lepkehálóval kezemben egy gondolatod után lihegek fejvesztve, s kéjesen nyújtózkodom, ha végre megértelek. Szemedbe nézek, arcod rejtve. Mint embrió simulok öledhez képzeletben. Ilyen mocskos a szerelem, vágyom rád szüntelen, megigézve. Testem minden ízével téged kíván. Csak a gondolat szaporítja önmagát napról-napra. Elengedlek, de ne reméld: Nem tudlak nem szeretni. Saját magamért, mióta megláttalak. (Vagy már azelőtt is.)
***
Madárijesztő
Mint madárijesztő Napraforgók között... Úgy élek én is köztetek, Kik virágok vagytok mind Egytől - egyig, kiknek a Napfény ékesebb.
Csak egy vázlat Vagyok közöttetek, Kit felruházott embernek A Teremtő, lábam és kezem, Mint törékeny kereszt Cipeli színtelen életem.
A csodálatot, mit kivívott Magának, tudom, el nem Érhetem, fejetek előtte Meghajtjátok, s hódoltok, Mint bálványnak, a fénynek; Nekem nem ez a vágyam.
Csak egy kicsiny madárt Zsibbadó karomra! Zord gúnyám takar érző Szívet, jöjj közelebb, Azt szeretném, miközben Félek, elijesztelek.
Fekete vért szül a bánat, Messziről hallom a szárny- Suhogást, éneklő hangod Kergeti álmom az éjben, Virrasztok teérted, Míg fáradtan rám találsz.
És akkor, ha majdan Vállamra szállsz, szakadt Ruhámban én -meglátod- Kihúzom magam, s közöttetek, Szép virágszálak, egy Madárijesztő él majd boldogan.
***
Negyven év múlva
Hogy küzdeni kell, bármily sablonos, túlélni mindent, csak ennyi az egész, mondta az úr nekem Budapest felé, s én hallgattam őt a robogó vonaton.
Merre tart a világ? nem jó egyedül, az asszonyom elment úgy '96 telén, mondta az úr nekem Budapest felé, majd szomorúan a múltjába merült.
Egy fél Istent még ritkán elhiszek, de biztos pontként sunyít a kötél, mondta az úr nekem Budapest felé, olyan rosszak vagyunk mi, emberek.
Mondja, talán sok, amire vágyom? Egy kis törődést, de fogy a remény, mondta az úr nekem Budapest felé, s hogy úgy érzem, már hiába várok.
Hogy kedves volt velem, köszönöm, bár múlna rólunk ez a negyven év!, mondta az úr nekem Budapest felé, bevallom, régen volt ilyen örömöm.
Ő nem mondta - nem tudom a nevét, Szerencsét kívánt, és kabátot vett, - Többet mint magának, meglepett, - aztán egyedül mentem Budapest felé.
Uram, ha kérdi, az a negyven év, nem számít nekem, könnyen adom, egyre rosszabb, már hiába várok egy kis törődést, elfogy a remény.
Küzdeni kell, bármily sablonos... Uram, ha kérdi, a világ merre tart? Sunyít a kötél, bár hordom magam Talán még lesz néhány alkalom.
Túlélni mindent, csak ennyi az egész, Uram, ha kéri magával megyek, Ritka kincs: olyan kedves volt velem, a robogó vonaton Budapest felé...
****
Fata Morgana versgyűjteményét itt olvashatod: //efem.fullextra.com/
|