Pálos György
a szolid, elegáns külső mögött
lángolt a szenvedély
Budapesten született, 1920. május 8-án. Tehetségét szüleitől is örökölhette, hiszen édesanyja zongoraművész volt, apja újságírással kereste meg családjának a kenyeret. Ő pedig színész lett. Bár majdnem a zongorázást választotta fő hivatásának. Aki csak ismerte, különös jelenségnek tartotta. A színésziskola elvégzése után Szegeden kezdett el játszani, aminek a háború gyorsan véget vetett, mert katonának állították. Fogságba esett, s csak 1948-ban tért újra haza. A Vígszínházhoz szerződött, később a Vidám Színpadon és az Operett Színházban is játszott, majd a Néphadsereg Színházban teljesítette ki színészi tehetségét. Egyaránt szerepelt modern és klasszikus darabokban, de a Szent Johanna Dauphinje és a Háború és béke Napóleonja alakítása mellett a filmvásznon is megmutatkozott nézői előtt. Látható volt Bendics mérnökként a Gázolásban és Martinovics Ignácként A császár parancsában. Mivel kiváló karakterszínész volt, főszerepeiben is utánozhatatlan. Bármely figura megformálásakor is önmaga maradt. Egyik rá bízott szerep sem volt képes függetleníteni magát egyéniségétől. Minden szerepében Pálos György maradt. Stílusában egyszerre volt intellektuális és ösztönös, a gesztusai pedig visszafogottak, mikből sistergett a túlfűtöttség. Tehát a szolid, elegáns külső mögött lángolt a szenvedély. Talán ezért is övezi alakját valamifajta sejtelmes titokzatosság. Nagyon szerette a zenét, de nem csupán mint hallgató élvezte, komolyan foglalkozott zeneszerzéssel is. Ám mindkét hivatás teljes embert követelt, ezért választásra kényszerült. A színészetet választotta. Kellemes, mélyen zengő, nemes orgánumát a rádió is egyre gyakrabban használta fel szinkronizálásra. Egészen addig, míg 1962. december 10-én egy színházi próba közben rosszul nem lett. Kórházba szállították, s megállapították, hogy a szívével van baj. Önégető életmódja nem engedélyezett számára elegendő időt. Ötvenedik születésnapja előtt, 1970. január 3-án halt meg Budapesten.
Forrás:Itt
|