|
Múlt
 nem üzen neked, és nem üzen nekem
Nem indulok feléd többé zarándokútra.
A felhőt, mit körül holdfényszalag szegett,
felhúzták éjjel a kalózok árbocukra,
s tavi ősz lázbeteg freskói kéklenek.
Tétován meg-megáll a szél, ha fölkereng is,
nem a lég árama, de az idő sodor
tájat, várost, szobát, miket oly messze elvisz,
s arcot, mely félig arc, félig már ködgomoly.
Mozdulatlan, tutajravatalra kötözve
fekszik mindaz, mi volt, s elúszik hidegen,
elúszik céltalan, elúszik mindörökre,
és nem üzen neked, és nem üzen nekem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
