|
H.- nak
 többé nem hajlok a vízre
s idegen szemek fölé,
hogy rajtuk arcom kutassam;
Ó, hogy mégis, mégis,
mindeneknek a végén,
találkoztam veled!
A hajnali köd és a déli csend
veszendő reménye után,
az éji madár rikoltozása,
szárnya csapása után,
mikor már-már minden elfagyott,
találkoztam veled.
Immár
akár mész, akár maradsz
(mert ki tudja, mily hegyek omolnak,
mily vizek áradnak)
immár,
hogy kinyújtott kezünk összeért,
többé nem hajlok a vízre
s idegen szemek fölé,
hogy rajtuk arcom kutassam;
énekelve járok, ahogy énekel
a hazafelé tartó,
és ujjongva kiáltok.
Immár, hogy kinyújtott
kezünk összeért.
(Tótfalusi István fordítása)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
