A máglya kék füstje kanyargón
Maradj, maradj velem, ne menj el,
olyan régen szeretlek én.
A máglya kék füstje kanyargón a szürke szürkületbe ring. Bíbort vet rám a bársony alkony bársony bíbor meseing.
Ködként komor táj búja reszket, minden csalóka, lebegő. Keresztet vet,bíbor keresztet a messzeségbe egy fenyő.
Maradj, mulass velem, te kedves, üljünk estvéli ünnepet, hogy a világról elfeledkezz, szomjazd a mélytűzű eget.
Nézd, bús gyönyörrel, a hunyó nap fényében a füst hogy remeg. Pánttal, karok pántjával óvlak kerítéssel kerítelek.
Eleven pánttal, pánt-karokkal, kerítéssel kerítelek. Elszállunk, kék füst, kavarogva, fátyolozzuk a tűz eget.
(Lator László fordítása)
|