Vas Jún 12, 2005 5:09 pm

[  Hangulat: Semleges ] [  Jelenleg: Olvasás ...után ] 2005.június 11. reggel Olvasni kezdtem. Nem minősítem, nem mondom, hogy tetszik- nem tetszik, ez borzasztóan olcsó megoldás lenne. Azt sem mondhatom, hogy jó ötlet elolvasni őket, de érteni szeretném. Most, hogy az éjszaka már nem olyan sötét, nem tapogatózom vakon. A tudás persze olyan, mint a sebész szikéje. Belémvág, metsz, vért fakaszt, gyógyít. Nem értem a versek végére, nem is lehet őket huzamba olvasni, hiszen egy év keserveit-gyönyöreit kavarja fel, ezt csak cseppekben lehet adagolni, akár a keserű orvosságot. Tragikus történet ez. Olyan történet, amit talán Shakespeare is megírt volna, és ha élek soká, talán megírom én. Megígértem, hogy halhatatlanná teszem. Micsoda mosolyogtató..... hát ilyen sivár az életem? Ekkora érzelmi éhség dúl bennem, hogy a boldogság néhány pillanata, amit kaptam, és mindjárt ki is tépték a kezemből.... elég hozzá, hogy énem legjavát áldozzam neki? Talán. És miért? Talán azért, mert az a pár pillanat olyan volt, ami belémivódott, mint valami életelixir. Most nem firtatom a mögöttes okokat, sem a következményeket.... azok a pillanatok olyanok voltak mint a vitaminok, amik nélkül beteg voltam. Az érintés gyógyszere volt a kezében a rideg világban. Persze nehéz a régi tünetek jelentkezését újra felfedezni magamban tudva, hogy többé nincs gyógyszer, talán csak valami placebo. De már nem sokáig kell. Már nincs bennem indulat, a felperzselt hídon nincs visszaút, a szerelem már a túlsó parton van a hátam mögött.... Olyan kedves biztató szavakat írnak az emberek, mindig elcsodálkozom, mennyi jóság van bennük. Hogy minden fájdalomra a vigasztaló szó a reakció. Szinte ösztönös. Vannak pillanatok - ha meglátom - amikor úgy érzem, szólni vágyom. Nem másért, mindössze azért, hogy tudja, számomra sohasem levegő. Hiszen a szavaink már csak félresiklanak, mint két azonos töltésű pólus. Tudom, hogy hiba volna. Amikor még fiatal voltam, nem jutott eszembe soha, milyen érzés egyre több dolgot magam mögött hagyni, milyen érzés mindössze "hasznos holmivá" lenni. Hogy az határozza meg az értékemet, milyen praktikus vagyok. Amikor szó sincs irányíthatatlan sodrásról..... Verseket olvastam..... őket több emlék köti össze, több megélt óra, éjszaka és nappal, hét, hónap, de már nincs bennem semmi irigység. A többet sokkal nehezebb elveszíteni... amikor már gazdagnak érzi magát valaki..... A koldus nem veszíti el az alamizsnát...... soha.