Napszonett
... hogyha önnön fényed is kilobban,
Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban
Teljes valómmal nyújtózom utánad, Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt. És mint a párás földkorong, örökké Fényes felemet fordítom feléd.
Szeretném mindig azt mutatni néked, Ami bennem a legtöbb, legnagyobb. Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál, Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.
Szeretném olykor túlragyogni álmod, S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod: Ezért sütöd feléd eső felem.
S csak hogyha önnön fényed is kilobban, Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban, Milyen sötét és milyen fénytelen.
(1960)
|