|
summa
2006.07.23. 21:58
2005.október 12.
Tudom, milyen érzés betapasztott szájjal ordítani, hogy a hangok befelé terjednek, hogy végül szétrobbansz. Gyakorlom több, mint egy éve.
Ő már eltemetett, most nekem kell temetnem. Véglegesen és örökre.
Letépni a számról a tapaszt, lélegzetet venni és nem tekintettel lenni. Jónak nem voltam jó, nem tudok igazán rossz sem lenni, hát vagyok, aki vagyok.
Abban a hitben fogok meghalni, hogy gyűlöltél. Nem a kezem fogod majd halálom óráján - ez is hirtelen mondott elragadtatott szó volt - hanem a torkom szorítod. Megtagadtál, szégyelltél.
Apró morzsánként szórtam a földet
Nem akartam, hogy szeretett arcod
hirtelen borítsa el,
de már tudom, így nem lehet temetni.
A szálkát is egyben kell eltávolítani, én dajkáltam, próbáltam együtt élni vele, megszokni a tudatot, hogy fáj, de van, hiszen ha már a bőröm alá férkőzött, akkor hozzám tartozik. Hittem, hogy saját részem, mert minden egyből vétetett.
De ez nem ilyen egyszerű. Idegen test, dolgozik ellenem, szabadulni akar. Fájdalmat okoz, hogy figyelmeztessen, nem tartozik hozzám.
Darabkákra tördeltem, és ma már genny folyik a sebből - a gyűlölete - mivé torzult egy gyengédnek remélt érzés?
Én Atyám a mennyből,
költözz a szívembe
hagyd rajtam ujjlenyomatod
gyógyítsd meg a lelkemet
A világ elvárja,
hogy elrejtsem a keserűséget
mert kiveti magából a szenvedőt,
ahogy elfordul a koldustól is
Gyógyíts ki önzésemből,
amivel nyomorult kicsinységemet siratom,
apaszd el a könnyeimet.
Csak egy érintésedért könyörgök,
ami kiirtja belőlem a vágyakat.
Bocsásd meg vétkeimet,
miképpen én is megbocsátok
az ellenem vétkezőnek
végleg és örökre.
Amen.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
