|
vártam, tudtam
2006.07.23. 22:47
2005. október 28.
Tudtam, hogy nem maradhat megtorlás nélkül egyetlen kiejtett szavam sem.
Feltettem a Puskin parafrázist, és a válasz nem váratott sokáig. A levél, amit kaptam, bár gyermetegnek tűnik, mégis furcsa kevercse a gyerekes szadizmusnak és a felnőtt ridegségének. A vers jó, mert miért is ne volna az, hiszen a "hétköznapok gúnyájába öltöztetett ünnep" nem tagadhatja meg a saját tehetségét.
De már nem üt rajtam sebeket, csak szánakozom, hogyan pusztíthat el szándékosan valaki pár szép, ha csak illuzórikus pillanatot is. Nem bennem pusztítja el, önmagában tagadja meg és degradálja valami közönséges dologgá. Ha neki így jó, ám legyen. Biztosan oka van rá.
Én nem keresem az okokat, hiszen elméletet gyárthatnék ezret is, mind beleférne az elmúlt idő történéseibe.
Elteszem emlékbe a töpörtyű-verset, mint szép példát.
Egyvalamit azonban tudok. Már nem hallgatom el egyetlen versemet és gondolatomat sem.
Az, akit szerettem olyan nagyon, nem ez az ember, a verseim és az emlékeim annak a réginek szólnak...
A másik nő? Biztosan nagyon nagyon boldog vele. Legyen is, hiszen kiérdemelték egymást. Legyen előttük soksok év együtt. Mert az élet hosszú.... én tudom.
Talán egyszer elérik azt a kort, amiben én még szeretni tudtam abban a hitben, hogy szeretnek. Talán tapasztalnak hasonlót, mint amit én, talán nem.
Isten igazságos.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
