|
Ritkán csapnak be a megérzéseim
2006.07.23. 23:32
2005. november 14.
Megint érzem a gyűlölködés és a homályos utalgatások habját.
Most hadd szóljak Hozzád én Atyám,
aki a mennyben laksz, és mindig
szent a te neved.
Te látod a szívemet és a lelkemet
és más nem is számít.
A távolból döfik belém még álruhában is,
százszor is az eltorzult gyilkot,
de nem bánom, hadd érezze a győzelmét,
legyen mámorító számára a szó,
amivel sároz engem és menedékem.
Én Neked mutattam meg mit érzek
mert túllátsz a szavakon,
túllátsz minden ostoba haragon
te tudod, hogy mindenre van bocsánat
és megtettem, amit tehettem.
Szerettem, gyűlöltem, megbocsátottam
és temettem, hogy szerethessek.
Tudom, hogy szelíden nézel rám,
és azt mondod, ez már nem az én harcom, ez már az övé.
Légy kegyelmes most és mindörökké
amen.
Felkavart. És menekülni akartam ismét. De nem, nem teszem. Nem futamodom meg, mert nem vagyok gyenge, sem gyáva. Ki tehet róla, hogy tövises rózsa volt?
A rózsa számít.
Valaki azt írta nekem ma, hogy mindig lesz olyan, akinek nem tetszik az, amit írok. És ez igaz. De nem a tetszés miatt írok, hiszen nálam bölcsebb ember azt mondta, sose függj a tapstól.
Akkor lehetek önmagam.
Nincs bennem gyűlölet, csak néha fellobbanó, pillanatokig tartó harag.
És ezen a helyen, az otthonomban nem akarom cenzúrázni saját gondolataimat senki kedvéért.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
