2005 november 16.

Kívánságra elmondom, hol veszem az csillogó varázsköpenyt és a varázsseprőt.
Nem Meseország Tündérutcájában. Olyan könnyű lenne, ha megvásárolható volna. Saját kezűleg kell elkészíteni.

A köpeny szabásmintája egészen mindegy, akár simuló, akár lebegő; a lényeg mint mindig, az anyag.
Az alapszövet a kor. A szerencsésen megért évek hosszú sora. Ebbe szőttem azokat a szálakat, amik varázshatalmúvá teszik, de erre nincs szabály, ez mindenkire más, akár az alak.
Vannak benne természetesen fő fonalak. Mint pl. a türelem, bár elszakad néha, de össze lehet újra kötni. A szeretet, ami persze nem a legrikítóbb színű, de elég erős... és így tovább. Beleszőttem humort és fantáziát is, mert anélkül.... szóval igen komor lenne. Ám ez így nézve eléggé giccsesnek és önteltnek tűnik, ezért minden szálnak a sötétebb árnyoldala is ott van, ettől olyan hatású mint a tafota. Az a fényes réteg, amitől csillogó az egész és lepergeti a sarat, az a lelkierő. Ez a legnehezebb munkafázis, ezzel impregnálni a köpenyt. És miért nehéz? Mert olyan, mint amikor nehéz munka után letörlöd az izzadtságot egy kendővel. Ez a réteg ott kívül a lélek munkájának a verejtéke. Fő alkotóeleme a hit; önmagamban, emberi cselekedeteimben, a gondolataimban. Ez a réteg van leginkább kitéve a viharoknak.

A varázsseprű? Az természetesen seprésre való, nem közlekedésre, nem tud repülni. Vigyázni is kell vele, mert túlbuzgó is tud lenni, és óvatlanul felkavarja a leülepedett rétegeket, ahelyett, hogy kupacba gyűjtené.
Nem árt észben tartani a póruljárt bűvészinas esetét.
A nyelét lehet önkritikából faragni, ami nem könnyű feladat, mert az egy kemény fa. A keményebb és puhább szálakat válogassuk lehetőleg gondosan, minden tulajdonságunkat vegyük sorra és váltogatva szőjük a nyélre. Így lesz tökéletes a seprés. Ha túl kemény, akkor karcol és kavar, ha túl lágy, akkor hatástalanul maszatol.
Tehát ez sem könnyű feladat.

A varázshatalmuk nem látványos, de tartós és biztos hatású.