tegnap és ma
2006.07.23. 23:42
2005 november 17.
Tegnap meghozták az új kanapét, gyönyörű. Tegnap megzúzódott a bal kézfejem. Sírtam, mert megijedtem. Nem a fájdalom volt elsősorban, hanem az ijedtség, hogy nem tudom használni majd a kezem. Szerencsére nem ez történt, csak felületes volt a zúzódás, sem az inakat sem az apró kézcsontokat nem érintette.
Ma már kutya baja a kezemnek, csak érintésre fáj. Persze az a veszély nem fenyeget, hogy bárki megérintené.
***
Gondolkodom rajta, hogy nem publikálok többé a Helyen, de ezt korai mondani. Valószínűleg csak hangulat.
***
Nem minősítek többé semmilyen kapcsolatot, mindössze tudomásul veszem, hogy minden dinamikus.
***
Néha elolvasom azt a két verset, amik biztosan miattam íródtak. Nem töprengek már a dolgok miértjén, hiszen ezer magyarázat volna rá. Egyszer írtam ablakokról. Most olyannak érzem ezt az egészet, mint a leselkedést az ablakon keresztül, amint nem szűrődik át semmi. Se hang, se légkör, semmi, csak körvonalak, árnyékok, mozgás látszanak. Mint egy némajáték. Minden szó behelyettesíthető tetszés szerint.
****
|