|
bábjátékos
2006.07.24. 00:00
2005 december 8.
Ebben az egész korosodási históriában az a legkiborítóbb, hogy ugye mindennek megvan a maga ideje.
Namármost, ha valaminek elmúlik az ideje, arra már visszanézünk egy csomó okossággal meg tapasztalattal felvértezve. Az élet ritmusa meg ugyebár nem változik, tehát ha nem én, akkor valaki más éppen benne van annak a valaminek idejében. Ilyenkor mit kap a korosodó? Hát persze, hogy tanácsadási ingere támad, meg a tapasztalatmegosztási reflexe is működésbe jön. Ez eddig mind szép is meg okos is, meg hú de jó is. Mondjuk. De mit gondolunk általában? "Mit okoskodik meg ossza az észt a nyanya?" Tisztelet persze a kivételnek, ami mindig erősíti a szabályt.
Mindenki szereti maga kikínlódni a saját tapasztalatait. Hülyeség, de így van. Míg más mondja, dehogyis hisszük el!
Namost van egy csomó téma, amin lelkesen lehet vitatkozni, persze egy tapodtat sem haladnak tőle a dolgok semerre sem, de elmondjuk csillogó szemmel azt, amit kb. ötezer más is elmondott. Mit tehet ilyenkor a korosodó? Hallgat bölcsen, mert minek jöjjön elő a maga tapasztalatával, amikor az olyan cinikusan egyszerű, olyan cicomátlan, hogy nincs benne semmi lelkesednivaló. Meg különben is....
Ez elég nehéz dilemma ám, és a korosodás egyik hatalmas erőpróbája, tudni befogni a lepénylesőt a kellő időben, és csak befelé mosolyogni. Ez legalább olyan nehéz dolog, mint az idejében levők számára a lerágott csontokat zamatos csemegének feltálalni.
Nagy bábjátékos ám az Élet. 
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Verseim
