|
Életérzés |
|
"Szelíd legyél, derűs és hallgatag
és bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak
legyél folyó, ha támad majd a tél
páncélod lesz, kemény és hófehér."
Bródy János | |
|
Menü |
|
| |
|
Verseim |
|
| |
|
Képeslap, papírfecnik |
|
| |
|
Kisprózáim |
|
| |
|
Blogok |
|
| |
|
Így láttam - kedvenc saját fotó |
|
A képrandomhoz Mozilla-Firefox böngésző ajánlott
2008. Párizs
| |
|
Archivum |
|
| |
|
Homályzóna |
|
"Szeretném megosztani Önnel mire jöttem rá az ittlétem során. Akkor döbbentem rá, amikor osztályozni próbáltam a faját. Ráébredtem, hogy Önök valójában nem emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen természetes egyensúlyra törekszik a környezetével, kivéve Magukat, Embereket. Letelepednek valahová és addig szaporodnak míg fel nem élik mind a természeti erőforrásokat, és azután csak úgy képesek fennmaradni, ha új területeket foglalnak el. Van egy másik organizmus is ezen a bolygón, mely ugyanígy viselkedik. Tudja melyik? A vírus. Az emberi faj egy betegség, a bolygó rákosodása. Az ember egy ragály, és mi vagyunk a gyógyszer."
(Mátrix:Smith ügynök - Wikidézet) | |
|
Szerzői jog |
|
Az oldalon található saját művek szerzői jog védelme alatt állnak, azok részben vagy egészben való idézése, fordítása, más fórumokon való megjelentetése és felhasználása a szerző, azaz a lap szerkesztőjének tudta és engedélye nélkül tilos.
A hangzó anyagok a Radio.Blog.Club.com, valamint a YouTube.com és a Dailymotion.com című lapok anyagából vannak válogatva. | |
|
|
|
Vendégművészeim albuma |
|
Veva - 2006. augusztus
Súlyos gondolat, vágy, hit és játék van a verseiben,egyszerűek és tiszták, mint ő maga.
Augusztusi vendégemet, Vevát már régóta ismerem. Az írásai olyan sokszínűek és változatosak, hogy őt nem lehet egy műfajba sem beskatulyázni. Érdekes ember.Az első jellemző, ami vele kapcsolatban eszembe jut, az furcsa módon a szilárdság. Nagyon érzékeny. Elesettnek láttam már, de meginogni még a nehéz helyzeteiben sem. A kapcsolatunk sem alakult olyan könnyű felszínes módon, mint a virtuális kapcsolatok nagyrésze.
Éppen ezért tartom sokra, mert a kapcsolatoknak is csiszolás kell ahhoz, hogy értékük legyen. Hogy pontosan mire gondoltam a sokszínűséggel, azt illusztrálják az alábbi versek. Súlyos gondolat, vágy, hit és játék van a verseiben, egyszerűek és tiszták, mint ő maga.
Talán a keresztfák is hazudnak?
A kábulat nem méreg...
talán,
de keresztet rajzol
halált gyöngyöző
homlokod
mögé,
s végül, mint felhevült
szerető
követeli jussát,
s utolsó sóhajod úgy lesz
majd az övé,
hogy észre sem veszed,
hamu volt életed.
Sóvárogva
magadat öleled,
ringatod, s ha kell,
valóságszikrák
pattognak körötted.
Szédült álmokba
kapaszkodsz,
valósággá éled
az elzüllött képeket;
szétfoszlanak,
minden kiürül,
s ott állsz majd
magadon kívül
- kifosztottan,
egyedül.
Szelídülő magány
Lassan éveim megcsendesülnek,
s talán a magány is megszelídül;
már nem vágyom perzselő lángokra,
s fájlalom, ha a nyugalom kerül.
Visszafogott esőpermet lettem,
halkan szitálom, mit idő még ad;
holnapokba nézni ... másra hagyom,
bennem a szárnyaló jövő már vak.
Szerelmek csapongnak, tavasz lesz már,
lelkemben a kor harangja térdel,
megrepedt hangjának rekedt öblén,
az elmúlás bölcs madara fészkel.
A múltban keresem boldog időm,
mert a holnaptól már nem remélem;
holtfáradt jelenből elvágyódom,
megmerülni a Csend Tengerében.
Szemüveges szaVAK
Ki tolla a motolla?
Édes-e a retorta?
Mit, hová ás a tojás?
Hol fog meg a nyafogás?
Robban-e a szexbomba?
Szóda kell a kosborba?
Romos-e már a korom?
Van szemét irodalom?
Lemerül a szerelem?
Lehet lógni gyógyszeren?
Eszik füvet a fritőz?
Ezer kérdés kergetőz.
Szívhegek játéka
Szeretnék játszani
pattogó venyigét,
nyelven elolvadó
szemtelen hópihét,
örökre zárt fülben
suttogó dallamot,
dobbanó szívverést,
amikor hallgatod!
-o-o-o-
A zene jár
körbe-körbe,
a szívem kiöntöm,
bele a vödörbe
- nem kell senkinek -
öntsd a gödörbe!
-o-o-o-
Szívem, ha kidobtad
- mert nem megfelelő -
a többi még egészben
átültethető.
Donor egy szívhez,
felkínálom egyben,
s én élnék tovább
táguló hegekben.
Szívzúgás
A játékalma játékharapása
Játékszájjal csókolom,
játékfoggal harapom,
játéknyelvvel ízlelem,
megakad a szívemen.
A harapás-játék
sosem veszélytelen,
minden falat alma,
élveteg érzelem.
Ám van mikor hazudik
a leggyönyörűbb falat
- ígér édes álmokat,
előcitál vágyakat.
S belőle minél többet harapsz,
tőle annál éhesebb maradsz
- s többé nincs már megállás,
harapást szül harapás.
S a gyümölcs nem fogy, egyre nagyobb,
hozzátesz minden egyes falat.
S lásd csak! Egyszer még megbánhatod
- mikor az alma visszaharap.
Hétköznapi költészet
Hétköznapi költészet az életünk,
s bár vélhetünk magunk elé
csókcseppes ébredéseket,
s vágyhatunk rohanni, tervezett
térképeinken, győzelmet jelentő
célszalagokért, a jövőben
ezernyi út jön majd felénk,
s nem láthatók a mellékutak,
kereszteződések - de ölelésed
melegét magammal viszem
az emberek közönye ellen.
Ne siess!
A természet nem siet,
mindennek ideje van,
és helye; a folyó sem
árral szemben rohan.
Mintha gyönyörű hattyú
úszna csendes vizeken,
békéjét sugározva
- méltóságteljesen.
Így merülök meg én is
nyugalmad tengerében,
s a Teremtő Erő tart
örök tenyerében.
Nem vitázom holnappal
mindent megterem a ma,
s lelki sebeket foltoz,
Hozzád szálló ima.
Úgy ölelj!
Úgy ölelj, hogy lélegzetem
csak te halld!
Forró csókod égessen el
tűzzé majd.
Láng legyen a nyelved hegyén,
azzal gyújts
szívemben pisla mécsest, vagy
vigaszt nyújts.
Törjön össze minden jéghegy
köröttem,
tán megnyílik még az ég is
fölöttem,
hisz erős karod védelmébe
érkezem,
s reményem, hogy csak magam ellen
vétkezem.
Hiába-pillanatok
Elég volt belőlem!
Többé nem akarok
már kedves szavakat,
hisz lassú tűzbe vész
és halálba hamvad
minden jóakarat.
S közben fals életem
gyötrődik a múlton,
rágódva perceken,
amikor lehettem
volna jobb, s most talán
nem veszne életem
De megbánni már kár,
hisz eltelt száz és száz
hiába-pillanat,
s ezek többé már nem
változtathatók a
pergő évek alatt.
Bár előre nézek,
egyre jobban látom:
jövőm már megfogyott.
s a tengernyi öröm
mit egykor úgy vágytam,
képzeletbe kopott.
Bugyuta betűbilincs
Borzongó bronzbarna bőröd,
hevesen hevülve hozzámér,
vadítón vágyteli véremtől,
remegve ringatást remél
a kettőnket kábító kéj.
Mint morcos mama mérgelődöm,
mert mézízű mákony mérgével
szerelmes szívem szédíted,
felvillanó fáklya fényében,
világítasz vacogó véreddel.
Tántorgó térdeim tőled
kegyelmet könyörögnek kérve,
türelmet tékozló testünk
egymásban elevenen elégve;
és sikoltva súgjuk a sötétbe:
szeretlek!
| |
|
|
|