Ma találtam valamit, amit ki kell emelnem a nettengerből. (Tényleg... halász vagyok. )
Kölcsön vett gondolatok, igaz, de igaz. Nekem nagyon fontos, mert az előadóművészet, egy vers interpretálása számomra legalább olyan szentség, mint maga a szó.
"Egyre gyorsabban röpülnek az évek, és egyre nehezebb verssé lenni.
Mert hiszen mindebből az következik; aki verset mond, annak költővé kell növekednie. Azzá kell lennie, hogy eljátszhassa a költő szerepét, elmondhassa a verset. Eleinte segít a fiatalság, a frissesség, a rügyfakasztó ambíció, de mikor már a virágból gyümölcs lesz, a mag terebélyes fává terpeszkedik, nehéz a gyökérig menni, a költő csodáját megidézni. Megélni.

Pedig egy verset jól elmondani, akárcsak a szavakat nem szépen, de jól ejteni, tehát igazul, ízesen, hitelesen, hittel, áttételesen, pontosan és határozottan; magamból kiszakadni, a hallgatóságba belezuhanni: a választottak megkönnyebbülése.

Kivételes öröm. Mintha az ember a világ egy kis pontján rendet csinálna.

Latinovits Zoltán, 1970"

Jelentkezett vevő a hűtőre, és örülök, hogy megszabadultam tőle. Foglalta a helyet. Persze, hogy az öröm ne legyen teljes, a "férjem" bejelentette az igényét a vételár felére.
Nem vagyok meglepve. Fájt, mint lassan csaknem minden, ami tőle ered, de azt kapom, amit érdemlek a halogatásom miatt. Hogy nem léptem akkor, amikor talán kellett volna.
Sokat melóztam, halálosan fáradt voltam.
A régi karácsonyokra gondoltam, a gyerekkorom karácsonyaira, amikor még igaziak voltak.
Nem tanultam meg sokmindent.
Például nem tudom ünneppé tenni az ünnepeket, mert leginkább belül élek, nem kifelé. Hiába van bennem szeretet.
Nem tudom, lesz-e ez másképpen. Már nem hiszem, hiszen elrepült az idő.
Szégyellem magam az alkalmatlanságom miatt.
Ha szerettem, az volt a baj, ha nem, az sem volt jó.
Van helyem egyáltalán a világon?
A mór megtette kötelességét, a mór mehet.