Vasárnap a Villányi úton megrendezték az évi soros ezoterikus és természetgyógyász kiállítást, fesztivált, vagy nem is tudom minek nevezzem.
Első benyomásom az volt, hogy az idén, illetve már egy ideje az angyalok jöttek divatba.
Ahogy néhány éve a boszorkányok, úgy most az angyalok. Kezdek tartani tőle, hogy az ilyen divatkampányok megint csak az üzletnek használnak, nem a hitnek.
Ettől függetlenül nem akarok cinikus megjegyzéseket tenni, mert valami hatást én is tapasztaltam. Például nem fogott el a tömegiszony és idegesség a melegtől, a zárt tértől, a levegőtlenségtől. Talán mégis sugárzott ott valami (vagy én változtam).
Érdekes volt megfigyelni a résztvevőket. A síró kóklerség nyomokban fellelhető volt. Nem tudtam jézusi reinkarnációként nézni a hosszú hajú ápolatlannak tűnő férfire, hiába viselt hosszú vászoninget, és miért? Mert elkaptam egy magamutogató mozdulatát, ahogy a haját igazította. Lehet, hogy én vagyok túl kekec.
S bár a megnyerő tenyérjós kapásból megállapította a lányom kezéről, hogy járt a tengeren túl, hogy sok benne a görögös, azt akkor állapította meg, amikor Ciprust megnevezte. Szóval olyan igaz is nem is érzésem volt.
Engem csakis és kizárólag az aura-elemzés és fénykép érdekelt. Azt mondtam, addig egy tapodtat sem, míg egyszer ezt meg nem próbálom.
Megpróbáltam.
Úgy tűnik, hogy hosszú önelemzésem nem volt hiábavaló. Az aurám nem hagyott cserben, hanem megerősített mindabban, amit eddig is tudtam magamról.
Nem állítom, hogy innentől ezoterika-hívő leszek, de azt biztosan elmondhatom, hogy a bioelektromos terünk lényegileg megmutatja kik vagyunk belül.
Nem a homlokunkra van írva, hanem körénk. Talán nem véletlen az, hogy nem láthatóak, mindössze érzékelhetőek a terek, hiszen akkor felborulna az ember világrendje.
Persze az aura nyújtotta információ is lehet olyan csapda, mint minden más tudás. Az információkkal jól élni, külön adottság.