Pont, pont, vesszőcske
2006.08.02. 12:29
.... így készül a fejecske. Ez egy gyerekmondóka, aminek alapján a kicsi gyerek megtanul pálcikaemberkét rajzolni.
Később persze megtanulja a pont és a vessző egyéb szerepét is, aztán egyszer csak hihetetlen módon meg is feledkezik róla. Vagy elfelejti, vagy egyszerűen nem törődik vele.
Elfelejti, hogy az írásban milyen lényeges, például, hogy a betűk a helyükön legyenek. Mert bizony nemcsak a pontokkal és vesszőkkel, hanem a betűkkel is gond van. És akkor még nem is érintettem a helyesírás ezernyi szövevényes szabályát.
Sokszor gondolkodtam rajta, vajon a megtanulhatatlanság az oka, vagy egész egyszerűen a nemtörődömség, hogy annyiszor megbotlik a szemem olvasás közben, és rendszerint el is megy a kedvem a folytatástól. Mert a megtanulhatatlanság lehet ok, olyan sokfélét kell manapság észben (?) tartani, hogy ki az ördög tudja mindig eldönteni, mikor "j" és mikor "ly", mikor kell egyet vagy kettőt írni egy-egy betűből, és hogyan stb.
A technika azonban nem ismer lehetetlent. Akinek számítógép volt már a keze alatt, és használt már szövegszerkesztő programot, az tudja, hogy létezik olyasmi, hogy helyesírás ellenőrző program.
Akinek meg nincs olyan programja, az is járt iskolába, különben hogy a csudában tanult volna meg ennyire is írni, és ott megvetettek mindenkivel (ezek a tanárok már csak ilyenek, mindent megvetetnek a gyerekkel.... pardon, a szülővel) egyfajta szótárt, amiben nagyon sok magyar szó van felsorolva. Akadémikusok és nyelvészek kínlódtak éjt nappallá téve, és dolgoztak, hogy egy mankót adjanak a sántikáló helyesírás hóna alá. Már csak tiszteletből sem megvetendő némelykor, például annál a fránya j-ly dilemmánál belelapozni.
Mert szeretünk írni. Nagyon szeretünk. Mióta olyan egyszerű, hogy nem kell hozzá véső és kalapács, sőt toll és papír sem, csak a billentyűket kell pötyögtetni és ott az az áldott jel, a betű, amit mindenki ismer, talán még az is, akinek nemzeti nyelve más jeleket használ, mert ugye ez már egy civilizált világ. Ez olyan csodálatos dolog. Jelekbe öntve a gondolatainkat maradó nyomot hagyni. Van ennél szebb? Lehet, hogy van, de ez az egyik, az biztos.
A maradandóság, a láthatóság kétélű dolog. Nem mindegy, mit bizonyít.
Csak rá kell pillantani a leírt szövegre, mert hál’ istennek nem kerget a tatár, vagy megnézni mi a csodáért hullámzik a képernyőn zöld meg piros csík. Aki meg nosztalgikus módon még lapozgatni is szeret....
Akkor kezdem újra: pont, pont, vesszőcske... és készen van a fejecske!
|