Párisra vessétek
2007.03.21. 00:01
Egy ideig gondolkodtam azon, hogy melyik fejezet alá véssem a sorokat, és az "ostorhegyek" mellett döntöttem. Az ostor hegyének van egy tulajdonsága, mégpedig az, hogy csíp. Ha az ostort mint tárgyat, vagy fogalmat a lóhoz társítom, és a lóhoz mint természetes parazitát, a legyet kapcsolom, miről mint tudjuk, csíp, főleg a pimasz légy, netán piaci légy, nem beszélve a bögölyről, akkor nagyon is helyénvaló az ostorhasználat. Mert mi mással kergethető el a pimasz légy a rengeteg objektívre osztott szemével és mindenre tapadó szívókájával valamint mikroszálasan szőrös első pár lábával, amit összedörzsölgetve a kézmosás látszatát, azaz a tisztaság illúzióját keltve téveszti meg a gyanútlan szemlélőt? Naná, hogy az ostorheggyel.
Ez eseti paripám, azaz vesszőparipám ismét a helyesírás. A szép, magyar nyelv helyes használata. Nagyon kimerítő téma, amit elkezdhetünk a bölcsőnél, a bölcső fölé görnyedő, gügyögő szülő felelősségénél. Hosszú út. Nem is szándékozom kitérni minden megállójára. Mindössze egyet emelnék ki. Aki arra szánja magát, hogy másokkal gondolatot közöl, és várja, hogy ezért elismerés övezze, de legalábbis komolyan vegyék, akkor ő is vegye a fáradtságot, hogy megnézi helyesség szempontjából a produktumot, ha már leírta. Ugyanis a hibáktól sántikáló írás inkább röhejes, mint bosszantó, s főképpen nem csodálatra méltó. Semmi esetre sem lehet komolyan venni.
Hogy jön ehhez Párizs? Óh, mindössze egy laza idézet Batsányitól.
|